A világ püspökei egyre kevésbé állnak Ferenc pápa mögött

„Az a pár püspöki kar, amivel számolhat Ferenc pápa, a német, az osztrák és a belga, azok a nemzetek, ahol a katolikus egyház a leginkább hanyatlik.

Ezzel szemben Afrika legélőbb egyházai voltak azok, amelyek közösen felléptek a két, harcias családszinóduson a pápa által pártolt újítások ellen. 

Ha pedig ezután az amerikai kontinensre is vetünk egy pillantást, Északra és Délre, a helyzet még kevésbé kedvez a pápának.

Kanadában Alberta hat püspöke nyilvánosan szembeszállt a Ferenc pápa által preferált állásponttal, ami engedélyezné az áldozást az elváltaknak és újraházasodottaknak, míg az Egyesült Államokban tavaly novemberben a püspöki konferencia Daniel N. Di Nardo bíborost választotta elnökül, aki pont azon tizenhárom bíboros egyike, akiknek a tiltakozása felháborította Bergogliót az előző szinódus kezdetén. 
Az amerikai médiában ezt a választást úgy mutatták be, mint ami valójában egy Ferenc pápáról szóló szavazás, és ennek jó oka volt. Egy évvel korábban, amikor Ferenc pápa az Egyesült Államokba látogatott, elrendelte a püspököknél, hogy váltsanak irányt, és tartsanak vele lépést; és mindezt megfejelte pár kinevezéssel is az ő mentalitásához közel állók sorából, elsősorban is Blase J. Cupichével mint chicagói érsek és bíboros.

De ha a szavazás róla szóló szavazás volt, Bergoglio egyértelműen elvesztette azt. Az elnökségért való előválogatáson már a tíz jelölt között csak egy olyan maradt bent, aki az ő embere. Alelnöknek is épp a pápai elvárással ellenkező mentalitású püspököt választottak – José H. Gómez Los Angeles-i érseket, az Opus Dei tagját – és a bizottságok élére sem került senki olyan, akinek a pápa örült volna. 
Még Latin-Amerikában is csak kevés rajongót tudhat maga mögött Bergoglio.

Kolumbiában a püspökök nem szerették, hogy  - és ezt a pápa tudtára is adták – Ferenc előzetesen is támogatta a FARC kommunista gerilláival való megállapodásról szóló népszavazáson az igen voksokat; ami egy olyan egyezmény volt, amit számos püspök megadásként értelmezett, és amit végül a népszavazás elutasított.

Bolíviában a püspökök nemes egyszerűséggel ki nem állhatják, hogy Bergoglio és a »cocalero« elnök Evo Morales, nyílt ellenségük – főleg mióta nyilvánosan meggyanúsították az állam „fensőbb rendszereit” azzal, hogy kapcsolatban vannak a kábítószer-kereskedelemmel –, oly nyilvánvalóan jó barátságban vannak.

A katasztrófába süllyedt Venezuelában minden egyes alkalommal a szomorúság és harag tölti el a püspökökat, amikor Nicolás Maduro elnök kikel ellenük, és Ferenc pápára hivatkozik, akinek a támogatásával olyannyira dicsekszik.”